Arculattervezés,grafikai tervezés - KesCsi DESIGN

Arculattervezés

Ahhoz, hogy vállalkozásod személyiségét megteremtsd, többek között egységes arculatra, átgondolt megjelenésre is szükséged lesz. A logótól kezdve a névjegykártyán, az e-mail aláíráson vagy akár a céges levélpapíron át sok olyan dologra kell gondolnod, ami a vállalkozásod részévé válik majd.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy az arculattervezés már egy átgondolt ösvény mentén haladjon. Ehhez én igyekszem majd megadni minden segítséget, de nem ígérem, hogy mindenben csak támogatni foglak.Lehet, hogy néha egy másik utat próbálok majd mutatni. A közös munkát egy olyan beszélgetés előzi meg, ahol célunk a vállalkozásod küldetésének, céljainak, célcsoportjának minél pontosabb meghatározása. Ahhoz, hogy valóban azokat az ügyfeleket érd el, akiket szeretnél, akiknek a termékeidet, szolgáltatásaidat szánod, tudni kell hogyan szólítsuk meg őket! Az arculattervezésben a színekkel, formákkal, vonalakkal képesek vagyunk befolyásolni. Ügyfeleid első benyomása a látvány alapján alakul ki. Az “arculati siker” eléréséhez letisztult, egyedi és könnyen beazonosítható összképre van szükség. Emellett a logónak akkor is meg kell állnia a helyét, ha azt egy weboldalon, névjegykártyán, óriásplakáton vagy akár a céges autódon szeretnéd majd használni. Amikor Veled dolgozom, ezeket az irányelveket követve igyekszem majd segítségedre lenni vállalkozásod és branded felépítésében vagy újratervezésében.

Régi mondás már, hogy

az a jó logó, amit nyáron a homokba le tudsz rajzolni a nagylábujjaddal. Valami, amiről a vállalkozásod egyértelműen felismerhető, de már nem tudsz belőle elvenni semmit.

Változtatni szeretnél céged megjelenésén? Jó helyen jársz!

Néha szükség van arra, hogy változtass! Ha már elavultnak érzed a jelenlegit és egy modernebb külsőbe szeretnéd öltöztetni vállalkozásodat. Ha irányváltás miatt tervezed a meglévő arculat módosítását. Ha a kezdetekkor nem volt lehetőséged, időd arra, hogy megterveztesd az arculatot vagy egyszerűen csak most már fontosnak tartod azt, amit eddig nem annyira, keress meg!

Addig is fogadj meg néhány jó tanácsot!

Sokszor elég csak néhány kisebb változtatás, ahhoz, hogy frissüljön az arculat. Azonban, ha nagyobb volumenű változtatást tervezel a korábbi logó használatát kezd el lecsökkenteni, amennyire lehet, ezzel is elkerülve az éles váltást. Vagyis ne most rendelj egy nagy halom szóróanyagot a régi logóddal és használd kevesebbszer már a közösségi média felületeken is! Így könnyebb lesz az ügyfeleid részéről is az átállás az új arculatra.

Dolgozzunk együtt!

Írj nekem, dolgozzunk együtt!